5. fejezet
Flegma-túltengés

Harry és Dumbledore megkeresték az Odú ajtaját, ami nem volt teljesen egyszerű. A bejárat előtt háztartási hulladékok nehezítették a bejutást, valamint néhány régi Wellington csizma és pár ócska koszos üst. Dumbledore háromszor kopogtatott, majd hirtelen mozgást látszott a konyhaablakon keresztül.
– Ki az? – kérdezte egy ideges hang, amiben Harry Mrs Weasley hangját ismerte fel. – Igazolja magát!
– Én vagyok az, Dumbledore és velem van Harry is!
Az ajtó kinyílt, és ott ált az alacsony kissé kövér Mrs Weasley egy régi zöld otthonkában.
– Harry drágám! Albus, jól rám ijesztett, azt mondta reggelnél előbb nem várható az érkezésük.
– Szerencsénk volt – mondta Dumbledore miközben áttessékelte Harryt a küszöbön. – Slughornt könnyebb volt meggyőzni, mint ahogy vártam. Ez persze Harry érdeme. Á, szervusz Nymphadora!
Harry körülnézett, és látta, hogy Mrs Weasley nincs egyedül a kései óra ellenére. Egy fiatal egérszürke hajú, szív-alakú arcú boszorkány ült az asztalnál, egy nagy bögrével a kezében.
– Jó estét, professzor! – mondta. – szevasz Harry!
– Szia Tonks!
Harry végignézett rajta; fáradtnak és betegnek látszott, a mosolya is erőltetettnek hatott. E megjelenése árnyéka volt régi színes önmagának a rágógumi-rózsaszín haj nélkül.
– Jobb, ha most megyek – mondta gyorsan Tonks, felállt és köpenyét a vállára terítette. – Köszönöm a teát és a megértést Molly!
– Kérlek, ne menj el miattam! – mondta Dumbledore udvariasan. – Úgysem maradhatok sokáig, sürgős megbeszélni valóm van Rufus Scrimgeour-rel.
– Nem, nem, nekem is mennem kell – mondta Tonks kerülve Dumbledore pillantását. – Jó éjt!
– Drágám, miért nem jössz el te is vacsorára a hétvégén, amikor Remus és Rémszem is itt lesz?
– Nem, tényleg, Molly… Mindenesetre köszönöm… Jó éjt mindenkinek!
Tonks kiviharzott Dumbledore és Harry mellett az udvarra, pár lépés múlva megfordult, és hirtelen eltűnt a lágy szellővel. Harry észrevette, hogy Mrs Weasley megütközött ezen.
– Harry, a Roxfortban találkozunk! – mondta Dumbledore. – Vigyázz magadra! Szolgálatodra, Molly!
Meghajolt Mrs Weasley előtt, és ugyanazon a helyen ahol köddé vált, ahol Tonks. Mrs Weasley becsukta az ajtót, és az asztalhoz irányította Harryt hogy a lámpa parázsló fényében szemügyre vegye.
– Akárcsak Ron – sóhajtozott, miközben Harryt vizslatta szemeivel. – Mindketten nőtök, mint a bolondgomba. Esküszöm, Ron is több mint tíz centit nőtt, mióta utoljára vettem neki iskolai köpenyt… Éhes vagy Harry drágám?
– Igen, köszönöm – mondta Harry. Most jött csak rá, hogy mennyire éhes.
– Ülj le kis drágám, kerítek neked valamit.
Ahogy Harry leült, rögtön egy bozontos, vörös színű macska ugrott az ölébe, és elkezdett dorombolni.
– Hermione is itt van? – kérdezte boldogan és megcirógatta Csámpás fültövét.
– Igen, tegnapelőtt érkezett – mondta Mrs Weasley és megkopogtatott egy hosszú vaslábast a pálcájával. A lábas odapattant a tűzhelyhez és halkan bugyogni kezdett. – Mindenki ágyban van, természetesen nem vártunk rátok órákat. Tessék itt van…
Egy pálcamozdulattal Harry elé helyezte a gőzölgő hagyma levest.
– Kenyeret drágám?
– Kérek, Mrs Weasley.
Mrs Weasley a válla fölött rámutatott a pálcájával egy vekni kenyérre és a késre, mire azok átrepültek, és elegánsan landoltak az asztalon. Míg a kenyeret szeletelte a kés, Mrs Weasley leült Harryvel szemben.
– Sikerült meggyőznöd Horace Slughornt, hogy elvállalja a munkát?
Harry bólintott, mert a szája tele volt a levessel, így nem tudott beszélni.
– Slughorn tanította Arthurt és engem is – mondta Mrs Weasley. – Jó pár évig ott volt a Roxfortban, körülbelül akkor kezdett, mikor Dumbledore. Kedveled őt?
Harry szája most kenyérrel volt tele, de Harry vállat vont, és bizonytalan mozdulatot tett a fejével.
– Értem hogy, hogy gondolod – bólogatott bölcsen Mrs Weasley. – Természetesen tud bájos is lenni, de Arthur sosem kedvelte igazán. A Minisztérium packázott Slughorn régi kedvenceivel, de ő mindig is jó volt a menekülésben, de soha nem volt elég ideje Arthurra… Slughorn nem érzett benne elég ambíciót ahhoz, hogy sokra vigye. Nos, mint látod, még ő is követ el hibákat. Nem tudom, Ron leírta-e a leveleiben… Igaz, csak nemrég történt… Arthurt előléptették!
Az mindenesetre nem volt érthető, miért mondta ezt Mrs Weasley ezt úgy, mintha fel akarna robbanni. Harry lenyelt egy nagy kortyot a forró levesből, ami szinte égette a torkát.
– Hisz ez nagyszerű! – mondta elakadó lélegzettel.
– Aranyos vagy – mondta könnybe lábadt szemekkel Mrs Weasley. – Rufus Scrimgeour rengeteg új irodát nyitott, és Arthur most a Hamis Védekező Varázslatok és Objektumok Felkutatása és Elkobozása osztály vezetője. Elég sok a munka, most tíz ember dolgozik neki.
– És pontosan mi a feladata?
– Nos, mint láthattad, elég nagy a pánik Tudodki visszatérése miatt és rendkívül érdekes dolgok jelentek a halálfalók és Tudodki ellen. Bizonyára el tudod képzelni milyenek ezek a hamisítványok… Védekező mérgek, melyek tulajdonképpen nem mások, mint húsleves megbolondítva bubógumó gennyel; vagy leírás védekező rontásról, amitől végeredményben leesik a füled… Az elkövetők olyan emberek, mint Mundungus, akiknek egy becsületes munkanapjuk sem volt, ingyenélők, akik kihasználják a pánikot, és ez nagyon tisztességtelen dolog. Az egyik nap Arthur lefoglalt egy doboznyi megátkozott gyanuszkópot, bizonyára halálfalók műve. Ez egy komoly munka, mondtam is neki, butaság még mindig autó-gyertyákat és kenyérpirítókat, meg ilyesmi mugli szeméttel foglalkozni.
– Mr Weasley most is dolgozik? – kérdezte Harry. 
– Igen. Egy kicsit későn jön majd haza… Azt mondta körülbelül éjfél felé itthon lesz…
Ránézett a hatalmas órára ami az asztal mögött egy halom dolgon volt rajta. Harry ismerte ezt az órát; kilenc mutatója volt, és mindegyikbe bele volt vésve egy családtag neve, általában a nappaliban szokott lenni. Az óra helyzetéből Harry arra következtetett, hogy Mrs Weasley mindenhová magával viszi. Mindenegyes mutató most a " halálos veszély"-en volt.
– Ez azóta van így – mondta Mrs Weasley kissé elcsukló hangon –, mióta Tudodki visszatért. Feltételezem most mindenki halálos veszélyben van… Nem hinném, hogy csak a mi családunk… De én nem ismerek senkit, akinek hasonló órája lenne, szóval nem tudom ellenőrizni. Oh!
Rövid felkiáltással rámutatott az órára. Mr Weasley mutatója az "utazik" feliratra ugrott.
– Mindjárt megjön!
És valóban: a hátsó ajtón kopogtattak. Mrs Weasley felugrott, és az ajtóhoz sietett; egyik kezét az ajtófogantyúra tette, az arcát pedig hozzányomta az ajtólaphoz, és úgy kérdezte:
– Arthur te vagy az?
– Igen – hallatszott Mr Weasley fáradt hangja. – De akkor is ezt mondanám, ha egy halálfaló volnék! Kérdezd meg a kérdést!
– Oh, istenemre…
–Molly!
–Rendbe, rendben… Mi a legnagyobb vágyálmod?
– Látni egy repülőgép felszállását.
Mrs Weasley biccentett, és elfordította az ajtógombot. Úgy tűnt, Mr Weasley szorosan fogja a külső kilincset, mert az ajtó nem nyílt ki.
– Molly! Nekem is fel kell tennem a kérdésemet!
– Arthur, ez csak butaság…
– Hogy szereted, ha szólítalak, ha kettesben vagyunk?
Még a halvány világítás ellenére is látta Harry Mrs Weasley zavarát, ezért megpróbált szürcsöléssel és kanalazással akkora zajt csapni, amekkorát csak tudott.
– Mollybolli – suttogta megszégyenülten Mrs Weasley az ajtó repedésénél.
– Remek – mondta Mr Weasley. – Akkor most már beengedhetsz.
Mrs Weasley kinyitotta az ajtót, és belépett a szobába Mr Weasley, egy sovány, kopaszodó, vörös hajú varázsló aki szarukeretes szemüveget és hosszú, koszos utazó köpönyeget viselt.
– Nem értem, miért kell ezt minden egyes alkalommal eljátszanunk… – mondta Mrs Weasley még mindig zavarban, mikor segített a férjének levenni a kabátját. – Úgy értem, egy halálfaló biztosan kikényszerítené belőled a válaszokat, mielőtt megtestesítene téged!
– Tudom drágám, de ez a Minisztérium ötlete, és nekem követnem kell a példát. Hm, de jó illat van… hagymaleves?
Mr Weasley reménykedve fordult az asztalhoz.
– Harry! Nem gondoltuk hogy már ma megérkezel!
Kezet fogtak, és Mr Weasley leült a fiú mellé, míg felesége neki is szedett egy tányér forró levest.
– Köszönöm Molly! Nehéz éjszakám volt. Néhány idióta elkezdett Metamorf-medálokat árusítani. Csak csatold a nyakad köré, és képes leszel bármilyen alakot felvenni… Száz, meg ezer medál, mind tíz galleonért!
– És igazából mi történik, ha felveszel egyet?
– Általában csak kellemetlen narancssárga színű leszel, de pár embernek csápjaik nőttek tőle. Mintha a Szent Mungónak nem lenne e nélkül is elég dolga!
– Ez olyan dolognak hangzik, mint amiket Fred és George viccesnek talál – hezitált Mrs Weasley. – Biztos vagy benne…?
– Természetesen az vagyok! – mondta Mr Weasley. – A fiúk nem tennének ilyet ilyenkor, mikor az emberek védelem után sóvárognak.
– Szóval ezért voltál bent sokáig? A Metamorf-medálok miatt?
– Nem. Kaptunk egy fülest, egy csúnya rontásról, ami az Elefánt Kastélyban terjedt, de szerencsére a Mágikus Törvények Betartatása osztály már előttünk járt ott…
Harry elfojtott egy ásítást a kezével.
– Ideje lefeküdnöd – mondta Mr Weasley ellentmondást nem tűrően. – Fred és George szobája csak rád vár, érezd magad otthon.
– Miért? Hol vannak most?
– Oh, az Abszol úton van egy kis lakásuk, ott alszanak, mert nagyon elfoglaltak a Weasley Varázsvicc Vállalattal. Először nem helyeseltem, de úgy tűnik, van némi érzékük az üzlethez. Menny csak kis drágám, a bőröndjeid már ott vannak.
–Jó éjt Mr Weasley! – mondta Harry betolva a széket a helyére. Csámpás könnyedén kiugrott az öléből és kisettenkedett a szobából.
–Jó éjt Harry! – mondta Mr Weasley.
Harry látta, hogy Mrs Weasley újabb pillantást vet az órára, ami most a szennyes-tartóban volt. Mindegyik mutató újra a "halálos veszély"-en állt. Fred és George szobája a második emeleten volt. Mrs Weasley rámutatott pálcájával a lámpára, ami az ágytáblán volt, és elárasztotta a szobát a kellemes arany fény. Bár az asztalon volt egy nagy, virágokkal teli váza, illata mégsem fedte el a puskapor jellegzetes szagát. A szoba nagy részét a jelöletlen, pecsételt kartondobozok tették ki, amelyek mellett ott volt Harry iskolai ládája. A szoba úgy nézett ki, mint egy ideiglenes áruraktár. Hedvig boldogan ráhuhogott Harryre a ruhásszekrény tetején lévő kalickából, aztán kireppent az ablakon keresztül. Harry tudta, csak úgy indul el vadászni, hogy előtte látja gazdáját. Harry jó éjszakát kívánt Mrs Weasleynek, felvette a pizsamáját, és lefeküdt az egyik ágyba. Valami nyomta a fejét, volt valami kemény a párnahuzatban. Benyúlt és elkezdett tapogatózni, majd kihúzott egy lila-narancssárga cukorkát. Ebben Harry ráismert Hányó-Rágó-ra. Elmosolyodott, félretette a cukorkát, és szinte azonnal álomba merült.
Másodpercekkel később – vagy csak Harrynek tűnt úgy – az ajtó kicsapódott egy tüzérségi ágyú hangjával. Karót nyelve ült fel, halotta a szétnyíló függönyök zizegését maga mögött: a ragyogó napsütés szinte megvakította. Leárnyékolta szemeit és reménytelien elkezdett tapogatózni szemüvege után.
– Mi történik itt?
– Mi nem tudtuk, hogy már itt vagy! – mondta egy izgatott hang és Harry gyenge ütést érzett a hátán.
– Ron, ne üsd meg! – mondta egy lány hangja szemrehányóan.
Harry kezei megtalálták végre szemüvegét, gyorsan felvette, de ez sem segített a hirtelen támadt fényesség ellen. Egy hosszú átható árnyék remegett előtte egy másodpercig, pislogott párat, és befókuszálta Ron Weasleyt, aki rávigyorgott.
– Minden rendben?
– Soha jobban – mondta Harry a fejét dörzsölgetve és visszazuhant a párnákra. – És te?
– Egész jól – mondta Ron, és odahúzott egy kartondobozt, majd leült rá. – Mikor jöttél meg? Anyu csak most mondta.
– Úgy éjjeli egykor.
– És a muglik? Jól bántak veled?
– Csak ahogy szoktak – mondta Harry, miközben Hermione őt vizsgálta az ágy végéből. – Nem sokat beszéltek hozzám, de én jobban szeretem ezt, mint a folytonos viaskodást. Hermione, te hogy vagy?
– Oh, remekül – mondta Hermione Harryt pásztázva amiben volt valami bosszantó. Tudta hogy mi van az egész mögött, és most nem akart Sirius haláláról vagy hasonló zavarba ejtő témáról beszélni, ezért megkérdezte:
– Mennyi az idő? Lekéstem a reggelit?
– Ne aggódj emiatt, anyu félretett neked egy tállal; kikalkulálta, hogy te alultáplált vagy – Ron itt furcsa arcot vágott. – Szóval, mi folyik itt?
– Semmi. Én nem maradhattam a nagynénéméknél tovább.
– Bökd már ki! – mondta Ron – Dumbledore-ral jöttetek.
– Egyáltalán nem volt izgalmas. Csak azt akarta, hogy segítsek neki meggyőzni egy öreg tanárt, hogy jöjjön vissza a nyugdíjból. A neve Horace Slughorn.
– Oh – mondta csalódottan Ron. – Tudtuk, hogy…
Hermione figyelmeztető pillantást vetett Ron felé, aki taktikát váltott a lehető leggyorsabban.
–… tudtuk, hogy valami hasonló lesz.
– Tudtátok? – kérdezte Harry szórakozottan.
– Igen, igen, most, hogy Umbridge elment, nyilvánvalóan szükséges egy úgy sötét varázslatok kivédése tanár, nem? Szóval, milyennek tűnik?
– Kicsit olyan, mint egy vén rozmár, és régen a Mardekár házvezető tanára volt – mondta Harry. – Valami baj van Hermione?
Úgy nézett Harryre, mintha egy különös rohamtól tartana, amely bármelyik pillanatban előtörhet. Gyorsan átrendezte vonásait egy nem túl meggyőző mosollyá.
– Nem, dehogyis semmi! Nos, Slughorn jó tanárnak tűnik?
– Nem tudom – mondta Harry. – Rosszabb nem lehet, mint Umbridge, nem igaz?
– Én tudok valakit, aki rosszabb, mint Umbridge… – mondta egy hang a folyosóról, Ron húga becsoszogott a szobába. A lány igen ingerlékenynek tűnt. – Hello Harry!
– Mi van veled? – kérdezte Ron.
– Ő… – mondta Ginny, miközben ledobta magát Harry ágyára. – Megőrjít.
– Mit csinált már megint? – kérdezte Hermione együtt érzően.
– Ahogy ez a nő beszél velem… mintha azt hinné, hogy 3 éves vagyok.
– Tudom… – mondta halkan Hermione. – Annyira el van telve magával.
Harryt megdöbbentette, hogy Hermione így beszél Mrs Weasleyről, és nem tudta Ront okolni, amiért mérgesen azt mondta.
– Nem tudnátok leszállni róla még 5 másodpercre sem?
– Jól van, védd csak – csattant fel Ginny. – Tudjuk, hogy nem tudsz betelni vele
Ez egy eléggé különös megjegyzés volt Ron édesanyjáról. Harry kezdte úgy érezni, mintha lemaradt volna valamiről, ezért megkérdezte:
– Mégis kiről…?
A kérdésére azonban választ kapott, még mielőtt befejezhette volna. A hálószobaajtó ismét kinyílt, és Harry ösztönösen felrántotta a takaróját a mellkasára. Olyan erősen, hogy Hermione és Ginny lecsúsztak az ágyról a padlóra. Egy fiatal nő állt az ajtóban; egy olyan lélegzetelállító szépség, hogy a szoba furcsán levegőtlennek tűnt. Magas volt, és karcsú, hosszú szőke hajjal, és úgy tűnt, hogy halvány, ezüstös ragyogás veszi körbe. Hogy a tökéletesség látszatát teljessé tegye, egy jól megrakott reggeliző tálcát tartott.
– 'Arry – mondta rekedten. – Olyan rhégen volt!
Ahogy Fleur felé közeledett, Mrs Weasley alakja is feltűnt mögötte. Eléggé ingerült volt.
– Nem kellett volna felhoznod a tálcát, én is épp most akartam.
– Nem phrobléma – mondta Fleur Delacour, miközben a tálcát Harry térdére tette, majd hozzáhajolt, hogy két puszit nyomjon az arcára. Harry úgy érezte, hogy ahol a szája hozzáért arcához, ott bőre megégett.
– Már úgy váhrtam, 'ogy lát'assam. Emlékszel a kis'úgomhra, Gabrielle-re? Folyton csak 'arry Potte'rhől beszél. Anyi'a örhülni fog, 'ógy újrha lát'at.
– Ó, ő is itt van? – kérdezte Harry.
– Nem, nem, buta fiú – mondta Fleur csilingelő hangon. – Úgy érhtem jövő nyárhon, amiko'… te nem is tudod!?
Nagy, kék szemei elkerekedtek, és szemrehányóan Mrs Weasleyre nézett, aki annyit mondott:
– Még nem értünk el odáig, hogy elmondjuk neki.
Fleur visszafordult Harryhez, meglengetve hosszú, ezüstös haját, eltalálva vele Mrs Weasley arcát.
– Bill és én ősze fogunk 'ázasodni.
– Oh – mondta kifejezéstelen arccal Harry. Nem tudta nem észrevenni, hogy Mrs Weasley, Hermione és Ginny határozottan kerülték egymás tekintetét. – Hűha! Ő… gratulálok.
Fleur lehajolt, és újra megpuszilta.
– Bill eléggé elfoglalt mostanában, keményen dolgozik, és én sak rhészmunkaidőben dolgozom á Ghringottsban, az angolom miatt, ezért ide 'ozott pár napra, 'ógy megismerhessem á szüleit. Úgy örhültem, amiko' megtudtam, 'ógy te is jösz… nem sok mindent le'et itt sinálni, hacsak nem szerhetsz főzni, és á sirkéket! Nos… élvezd a rheggelid, 'arry.
Ezekkel a szavakkal kecsesen megfordult, majd szinte kilebegett a szobából, csendesen bezárva az ajtót maga után. Mrs Weasley olyan hangot hallatott, ami leginkább "tchah!"-ra hasonlított.
– Anya utálja – mondta csendesen Ginny.
– Nem utálom – mondta suttogva Mrs Weasley. – Csak úgy érzem, hogy kicsit elsiették az eljegyzést, ez minden.
– Egy éve ismerik egymást – mondta Ron, aki különösen kábának tűnt, és a bezárt ajtót bámulta.
– Hát, az nem túl hosszú! Persze tudom, hogy miért van mindez. A Tudjátokki visszatérése okozta bizonytalanság miatt van. Az emberek azt hiszik, hogy másnapra akár már halottak is lehetnek. Éppen ezért minden olyan döntést, amit normális esetben kivárnának, elsietnek. Ugyanez volt korábban is, amikor hatalmon volt; az emberek mindenfelé menekültek.
– Beleértve téged és apát – mondta ravaszul Ginny.
– Igen, nos, apátok és én egymásnak vagyunk teremtve, mi értelme lett volna várni? – kérdezte Mrs Weasley. – Ugyanakkor Bill és Fleur… hát… mi közös van bennük? Bill keményen dolgozik, gyakorlatias fiú, míg Fleur…
– Egy tehén – mondta bólogatva Ginny. – De Bill annyira nem gyakorlatias. Ő egy átoktörő, nem? Kedveli a kalandokat, a bűbájt… szerintem ezért megy Flegmához.
– Ne hívd így, Ginny! – mondta élesen Mrs Weasley, miközben Harry és Hermione nevettek. – Azt hiszem jobb, ha megyek… Addig edd meg a tojásaidat, Harry, amíg melegek!
Azzal gondterhelten kiment a szobából. Ron kicsit még mindig kábultnak tűnt; úgy rázta a fejét, mint egy kutya, aki megpróbál megszabadulni a fülébe ment víztől.
– Nem szoksz hozzá, ha ugyanabban a házban laktok? – kérdezte Harry.
– Hát, de igen – mondta Ron. – De ha ilyen hirtelen ugrik elő…
– Ez szánalmas – mondta dühösen Hermione. Eltávolodott Rontól, amennyire csak tudott, majd a falnál visszafordult felé, karba tett kézzel.
– Csak nem akarod, hogy örökké itt legyen? – kérdezte hitetlenkedve Rontól Ginny. Amikor csak vállat vont, folytatta. – Hát, anya meg fogja akadályozni, ha egy módja lesz rá, bármiben lefogadom.
– És ezt mégis hogy tervezi? – kérdezte Harry.
– Állandóan meghívja Tonksot vacsorára. Azt hiszem, abban bízik, hogy Bill inkább belé szeret. Én is remélem. Sokkal szívesebben venném, ha ő lenne a családban.
– Igen, ez tuti működni fog – mondta szarkasztikusan Ron. – Figyelj, nincs az a hülye, aki Tonksba szeretne bele, ha egyszer ott van Fleur. Úgy értem, Tonks is jól néz ki, amikor nem hülyéskedik a hajával és az orrával, de…
– Sokkal szebb, mint Flegma – mondta Ginny.
– És sokkal intelligensebb is, ő auror – monda Hermione a sarokból.
– Fleur nem hülye, elég jó volt ahhoz, hogy bekerüljön a Trimágus tusába – mondta Harry.
– Nem úgy, mint te – mondta keserűen Hermione.
– Gondolom, tetszik, ahogy Flegma 'arry-nek hív, nem? – kérdezte gúnyosan Ginny.
– Nem – mondta Harry, azt kívánva, bárcsak meg se szólalt volna. – csak azt mondtam, hogy Flegma… illetve Fleur…
– Sokkal szívesebben látnám Tonksot a családban – monda Ginny. – Ő legalább vicces.
– Mostanában nem igazán – mondta Ron. – Mindig, amikor látom, sokkal inkább Hisztis Myrtle-re hasonlít.
– Ez nem fair! – csattant fel Hermione. – Még mindig nem sikerült magát túltennie azon, ami történt… tudod… úgy értem, az unokatestvére volt!
Harry szíve nagyot dobbant. Elérkeztek Siriushoz. Felemelt egy villát, és elkezdte enni a tojásrántottát, remélve, hogy ezzel elháríthat minden invitálást, hogy csatlakozzon a beszélgetéshez.
– Tonks és Sirius alig ismerték egymást – mondta Ron. – Sirius élete felét Azkabanban töltötte, és korábban sem találkoztak a családjaik.
– Nem ez a lényeg – monda Hermione. – úgy érzi, az ő hibája, hogy meghalt.
– És ezt hogy sikerült összehoznia? – kérdezte szándékával ellentétben Harry.
– Hát, ő harcolt Bellatrix-szel, nem? Azt hiszem, úgy érzi, hogy ha végzett volna vele, akkor Bellatrix nem ölhette volna meg Siriust.
– Ez hülyeség – mondta Ron.
– Általában a túlélők mind így érzik… – monda Hermione. – Úgy tudom, Lupin már próbálta megvigasztalni, de még mindig eléggé maga alatt van. Még a metamágikus képességeivel is gondjai vannak!
– A miével?
– Nem tudja úgy változtatni a megjelenését, mint régen – magyarázta Hermione. – Azt hiszem, a hatalmát is érintette a sokk, vagy valami hasonló.
– Nem tudtam, hogy ilyen megtörténhet – mondta Harry.
– Én sem – mondta Hermione. – De úgy gondolom, hogy ha nagyon el vagy kenődve…
Az ajtó újra kinyílt, és Mrs Weasley feje tűnt fel.
– Ginny – suttogta –, gyere le és segíts az ebédnél!
– Most velük beszélgetek! – mondta dühösen Ginny.
– Most! – mondta Mrs Weasley, és elviharzott.
– Csak azért akarja, hogy ott legyek, hogy ne kelljen egyedül lennie Flegmával! – mondta mérgesen Ginny. Fleurt jól utánozva hátravetette hosszú, vörös haját, és kivonult a szobából, miközben úgy tartotta a karjait, mint egy balerina.
– Ti is jobb, ha gyorsan lejöttök – monda, miközben elment.
Harry kihasználta a rövid csendet, hogy folytassa a reggelijét. Hermione Fred és George dobozait nézegette, miközben lopva folyton Harryre pillantott. Ron, aki kiszolgálta magát és Harryt pirítóssal, még mindig álmodozva bámult az ajtóra.
– Mi ez? – kérdezte végül Hermione, miközben kézbe vett egy kicsi távcsövet.
– Nem tudom – mondta Ron –, de ha Fred és George itt hagyták, ez valószínűleg még nincs kész. Vigyázz vele!
– Az anyukád mondta, hogy a bolt jól megy – mondta Harry. – Említette, hogy Fred és George igazi üzleti érzéket kaptak.
– Az enyhe kifejezés – mondta Ron. – Csak úgy söprik a galleonokat. Alig várom, hogy láthassam a helyet, ami nem olyan, mint az Abszol út többi boltja. Anya mondta, hogy apát megbízták az Abszol út extra biztonsági felszerelésével.
– És mi van Percy-vel? – kérdezte Harry, a harmadik legidősebb testvér összeveszett a család többi részével. – Beszél már a szüleiddel?
– Nem, dehogy – mondta Ron.
– Pedig a szüleid most biztos engedékenyebbek, hogy Voldemort visszatért…
– Dumbledore azt mondja, hogy az emberek sokkal könnyebben megbocsátanak másoknak hibáikért.
– Igaza is van – mondta Hermione. – Emlékezzetek, mint mondott a mamádat, Ron.
– Úgy tűnik Dumbledore szereti a mentális dolgokat – mondta Ron.
– Ebben az évben magánórákat fog nekem adni – mondta Harry.
Ron majdnem félrenyelt egy falat pirítóst, Hermione pedig zihált.
– Ez aztán megnyugtató… – mondta Ron.
– Most jutott eszembe – mondta Harry őszintén. – Tegnap éjjel mondta.
– A mindenit… magánórák Dumbledore-ral! – mondta Ron lenyűgözve. – Azon csodálkozok, hogy ő miért…?
A hangja elvhalkult. Harry észrevette Hermionét lesújtó pillantásait. Harry letette kését és villáját; a szíve egyre hevesebben dobogott. Dumbledore azt mondta, tegye meg… Hát miért ne most? Tekintetét a napfényben ragyogó villájára szegezte, majd belekezdett.
– Nem tudom pontosan, hogy miért fog engem tanítani… Talán a próféciához van köze…
Sem Ron, sem Hermione nem szólt semmit. Harrynek az volt a benyomása, hogy mindketten kővé dermedtek. Folytatta mondanivalóját, de mindvégig a villájához beszélt.
– Valaki el akarta lopni a jóslatot.
– Senki se tudja, hogy miről szólt – mondta Hermione gyorsan. – Összetörték.
– Bár a prófécia azt mondja… – kezdte Ron, de Hermione közbeszólt.
– Tssh!
– A jóslat igazat mond – mondta Harry miközben nagy nehezen felnézett barátaira: Hermione ijedtnek látszott, Ron meghökkent. – Nem az az üveglabda, volt az egyetlen hely, ahol a jóslat volt. Hallottam az egészet Dumbledore irodájában, ő volt az egyetlen, aki ismerte a tartalmát. Amit ő mondott… – Harry vett egy mély lélegzetet – úgy néz ki nekem kell megölnöm Voldemortot… Legalábbis a prófécia azt mondta, hogy nem tud élni az egyik míg él a másik.
Egy ideig néma csend ült a szobára. Hirtelen hangos csattanás hallatszott, és Hermione eltűnt egy fekete füstfelhő közepette.
– Hermione! – kiáltott ijedten Harry és Ron.
Hermione hamarosan felbukkant az ágy mellett; köhögött a füsttől és még mindig a kezében tartotta az apró távcsövet.
– Megnyomtam ezt-azt… aztán ez váratlan megütött engem! – zihálta.
Csak most látszott igazán az az aprócska monokli, mely Hermione arcán éktelenkedett.
– Ne aggódj! – mondta Ron, miközben próbálta elfojtani nevetését. – Anya rendbe teszi az arcodat. Fred és George mellett volt alkalma kisebb-nagyobb sérüléseket gyógyítani…
– Ó, ez semmiség, igazán nem fontos… – mondta Hermione sietősen. – Harry, ó, Harry…
Megint leült Harry ágya szélére.
– Sokat gondolkodtunk, miután visszaértünk a Minisztériumból… Nem akartunk téged ezzel terhelni, de mivel Lucius Malfoytól tudjuk, hogy a jóslat rólad és Voldemortról szólt… szóval éreztük, hogy valami hasonló a prófécia mondani valója… Ó Harry… – kezdte rémülten Hermione – Nyugtalan vagy?
– Nem, már nem. Mikor először hallottam az, voltam… de, most úgy látszik, mintha mindig is tudtam volna, hogy végül szembe kell néznem vele…
– Amikor hallottuk, hogy Dumbledore személyesen megy el érted, gondoltuk, hogy elmond neked valamit a jóslattal kapcsolatban – mondta Ron hevesen. – Nem tévedtünk sokat, igaz? Nem adna neked leckéket, ha nem érezne benned annyi erőt, hogy legyőzd Tudodkit… biztosan azt gondolja, hogy van esélyed!
– Ez igaz – mondta Hermione. – Azon tűnődtem, vajon mit fog neked tanítani? Talán a védekező varázslatokat veszi előbbre, valószínűleg… hátráltató bűbájt, ellen átkokat…
Harry agyáig nem igazán jutottak el Hermione szavai. Szívét elöntötte a melegség, bár ennek semmi köze nem volt a szobába áramló napfényhez. Megoldódni látszott egy nehézség, ami a szívét nyomta. Tudta, hogy Ron és Hermione jobban megdöbbentek a hír hallatán, mint beszédükön hallatszott. De a tény, hogy barátai nem hagyták őt cserben, nem hátráltak meg tőle, mintha veszélyes vagy fertőző lenne, az csodálatos érzés volt. E pillanatban Harrynek a világ minden kincsénél többet jelentett két barátja…
–… és kitérő bűbáj általánosságban – fejezte be monológját Hermione. – Nos, legalább már tudsz egy feladatról, ami neked ebben az évben lesz. Nem tudjátok, mikor jönnek meg az RBF eredményeink?
– Remélem hamarosan, mert nem szeretném sokáig hallgatni az álszent siránkozásaidat… – mondta Ron, és sóhajtott egyet.
– Várj – mondta Harry. Most jutott csak eszébe, hogy a tegnap éjjeli beszélgetésnek volt másik része is. – Ha jól emlékszem, Dumbledore azt mondta ma fognak megérkezni az RBF eredményeink!
– Ma? – sikított Hermione. – Ma? De miért nem te… ó Istenem… kellett neked mondani… Megyek, megnézem jött-e valamilyen bagoly…– azzal hirtelen talpra szökkent, és sietve távozott a szobából.
Mikor Harry tíz perccel később levitte az üres tálcát a konyhába, Hermione nyugtalanul ült a konyhaasztalnál Mrs Weasleyvel. Ahogy közelebb ért már azt is láthatta, hogy épp a lány monokliját próbálják eltűntetni.
– Meg se akar moccanni, drágám – mondta Mrs Weasley aggódva. Pálcáját kezében tartotta, félszemmel Hermionét figyelte, másik szemével pedig bele-belepillantott "A gyógyító segéd"-be, ami a "Zúzódások, Vágások és Horzsolások" című fejezetnél nyitva volt nyitva. – Ez eddig mindig bevált, nem értem most mi a baj.
– Ez Fred és George hülye ötlete… Biztos megbűvölték, hogy a monokli ne múljon el – vélekedett Ginny.
– De múljon el! – kiabálta Hermione kétségbeesetten. – Nem nézhetek ki így örökké!
– Hát persze hogy nem, ne aggódj, megtaláljuk az ellenszert – mondta Mrs Weasley megnyugtatóan.
– Bill az' mondta nekem, 'ógy Fred és George nagyhon szóhrakoztatóa' – mondta Fleur mosolyogva.
– Igen… alig kapok levegőt a nevetéstől – csattant Hermione.
Felpattant helyéről, és fel-alá járkált a konyhában.
– Mrs Weasley, egészen biztos, hogy nem érkeztek ma reggelbaglyok?
– Majd szólok, ha megjöttek – mondta Mrs Weasley türelmesen. – Még nincs 9 óra sem, van idő bőségesen…
– Tudom, hogy az rúnaismeretet összekuszáltam – motyogta lázasan Hermione. – Kétségtelenül csináltam legalább egy fordítási hibát. A sötét varázslatok kivédésének a gyakorlata se ment valami fényesen. Az átváltoztatástan rendben van, de ha visszatekintek…
– Hermione, hallgass nem te vagy az egyetlen, aki ideges! – vágott közbe Ron. – És amikor megkapod a 11 kiemelkedő RBF-edet…
– Nem, nem, nem! – mondta Hermione, őrülten csapkodva kezeit. – Tudom, hogy semmi se lesz jó!
– Mi történik, ha megbukunk? – Harry kérdésére megint Hermionétől érkezett a válasz.
– A házvezető tanárunkkal megbeszéljük a lehetőségeinket, évvégén kérdeztem McGalagony professzortól.
Harry gyomra ficánkolni kezdett. Azt kívánta, bárcsak kevesebb reggelit evett volna.
– Beauxbatons-nál – kezdte Fleur gőgösen – különféle dolgokat megte'etünk. Azt gondolom, 'ógy ez így jób volt. Mi 'át év után írtuk meg á vizsgákat, nem öt, azután…
Fleur szavait félbeszakította egy sikoltás. Hermione a konyha ablakra mutatott. Három fekete folt volt az égen, ami folyamatosan egyre nagyobb lett.
– Határozottan baglyok – mondta Ron félhalkan, majd felugrott, hogy csatlakozzon Hermionéhoz.
– Pontosan három – mondta Harry és ő is az ablakhoz sietett.
– Egy mindegyikünknek – mondta Hermione rémülten. – Ó nem… ó nem… ó nem…
Szorosan megragadta Harry és Ron karját. A baglyok közvetlenül az Odúnál repültek. Mindegyik homokszínű volt, és mindhárom egy nagy négyzetes borítékot cipelt.
– Ó nem! – kiabálta Hermione.
Mrs Weasley átfurakodott rajtuk és kinyitotta a konyhaablakot. A baglyok beröppentek az ablakon és leszálltak az asztalra szép sort alkotva. Mind a három emelte a jobb lábát. Harry odalépett az egyik bagolyhoz. A neki címezett levelet a bagoly lába közepére kötötték. Kétbalkezesen leoldotta a bagoly lábáról a levelét. Tőle balra Ron próbálta megszerezni saját eredményeit tőle jobbra pedig Hermione próbálkozott. Ujjai annyira remegtek, hogy mire lehámozta a levelét a bagolyról, az már egész testében remegett. A konyhában senki nem beszélt. Harry gyorsan kinyitotta a borítékot és elkezdte olvasni a pergamentekercset.

Rendes Bűbáj Fokozat Eredménye

 
Haladó Osztályzat:
Kiemelkedő (K)
Várakozáson felüli (V)
Elfogatható (E)
 Bukás Osztályzat:
Hanyag (H)
Borzalmas (B)
Troll (T) 
Harry James Potter
sikeresen befejezte:
  Asztronómia  E
  Legendás lények gondozása  V
  Bűbájtan  V
  Sötét varázslatok kivédése  K
  Jóslástan  H
  Gyógynövénytan  V
  Mágiatörténet  B
  Bájitaltan  V
  Átváltoztatástan  V
 

Harry többször is átolvasta a pergament, a lélegzete minden olvasás után megkönnyebbült. Az eredményei nagyon jók lettek. Mindig is tudta, hogy jóslástanból megbukik, és esélyese volt, hogy átmenjen mágiatörténetből, tekintettel arra, hogy a vizsga felénél elájult. Minden másból átment. Továbbfuttatta ujjait a jegyek között… Átment átváltoztatástanból, gyógynövénytanból és várakozáson felülit kapott bájitaltanból! És a legjobb az, hogy megvalósította a "Kiemelkedőt" sötét varázslatok kivédéséből! Körülnézett. Hermione közeledett és lógatta az orrát, de Ron boldognak látszott.
– Csak jóslástanból és mágiatörténetből buktál meg, kit izgat? – mondta Harrynek boldogan. – Add ide… cseréljünk…
Harry megnézte Ron jegyeit; nem volt köztük egy "Kiemelkedő" sem…
– Tudtam, hogy csúcs vagy sötét varázslatok kivédéséből – mondta Ron és megveregette Harry vállát. – Rendben van minden? – fordult Hermionéhoz.
– Szép volt! – mondta Mrs Weasley miközben büszkén összeborzolta fia haját. – Hét RBF! Ez több, mint amennyit Fred és George szerzett!
– Hermione? – próbálkozott Ginny. – Hogy vagy?
– Én… nem nagyon – mondta Hermione halkan.
– Ó hagyd abba! – mondta Ron, átugrott hozzá és kitépte a kezéből a pergament. – Aha… tíz "Kiemelkedő" és egy "Várakozáson felüli" a Sötét varázslatok kivédésénél. – Lenézett rá félig-szórakozottan, félig-mérgesen. – Neked ezek tényleg csalódást okoznak, ugye?
Hermione óvatosan a fejét rázta, Harry nevetett.
– Nos, mi már RAVASZ diákok vagyunk! – vigyorgott Ron. – Anya, maradt még kolbász?
Harry visszatekintett jegyeire. Jobbak voltak, mint amire számított. Egy kicsit azonban szomorú volt… Most már végérvényesen búcsút mondhat annak, hogy auror legyen. Nem biztosította a bájitaltannak a megfelelő jegyet. Mindig is tudta, hogy nem fog sikerülni, de valahányszor ránézett a kicsi fekete V-re, mindig furcsa görcsöt érzett a gyomrában.
Igazán érdekes volt, hogy először egy halálfaló mondta Harrynek, hogy aurort farag belőle, de valahogy ez az ötlet hajtotta, és nem tudott semmi másra gondolni, hogy mi szeretne lenni. Sőt, néhány héttel ezelőtt ez tűnt a helyes végzetnek, mielőtt hallotta a jóslatot… Nem akkor élne a prófécia szerint, és adná meg magának a legjobb esélyt a túléléshez, ha azokhoz a magasan képzett varázslókhoz csatlakozna, akik feladata az, hogy megtalálják és megöljék Voldemortot?